Belgor halott volt.

Teste a hármas szoba padlóján hevert, karja a mellkasa előtt keresztben, mintha össze lett volna kötözve. Ott álltam fölötte némán és mozdulatlanul, s próbáltam nem rámeredni. De döbbent, hitetlenkedő arca a bűntudat béklyójába vert. Megint megtörtént. Egy újabb ember került túl közel hozzám.

- Miért? - a fogadósné rekedt hangja nem palástolhatta haragját. A hátamat fordítottam az ajtó felé, ahol az asszony állt. - Miért?

Üvöltése megragadott engem, mintha ő maga tette volna. Megfordultam. Éles, kivörösödött szemek bámultak rám, miközben ráncok gyűltek homlokára őszülő kontyba feszülő hajvonala alatt.

- Sajnálom.
- Nem eléggé! - Murdra előre lendült. Vastag ujjai megragadták a galléromat és meglepő erővel félretaszított. Hátratántorodtam, elveszítettem az egyensúlyomat, s fejemet a falba ütöttem. A Murdra-szerű alak fölém hajolt... Egyre homályosabb lett, majd a szobában pislákoló halvány gyertyafény átadta helyét a sötétségnek.

* * *

KÉT HÉTTEL AZELŐTT...

Az ajtó fölött rozsdás pántján nyikorogva himbálózó töredezett címer azzal fenyegetett, hogy a fejemre esik, ha nem lépek el alóla. Innos tudja, mióta álltam már ott egy helyben; s eközben a fák árnyéka elérte a kapu tetejét. Bal kezem a vadkanbőr kabátom zsebében apám pipáját markolta.

A Széthasított Szűz. Aligha hívogató, de engem már nem érdekelt. A lábam fájt, a gyomrom előző nap hajnala óta folyamatosan korgott és a karom... az legalább már majdnem felhagyott a sajgással.

Az evezés nem nekem való. Egy óra múltán - ami inkább háromnak tűnt - kis csónakom elérte Argaan partjait a hajnal első sugaránál, amely úgy tört - vagy inkább döfött - az égre, mint egy darab uszadékfa. Apám nem örülne, ó bárcsak...

Megráztam magam és megpofozgattam az arcom. Soha többé. Elég időt töltöttem már abban a koszos kis porfészekben, ami félúton van a kontinens és a szigetei között. Maradjon csak ott, ahol van. Nem kell ott élni se nekik, se nekem. Én kockáztathattam.

Az ajtó engedett a nyomásnak, s feltárult előttem egy előtér, melyen áthaladva egy nem túl zsúfolt, asztalokkal teli ivóba jutottam. Felkészültem, s odanéztem, ahonnan éreztem, hogy szemek figyelnek engem - a pult irányába. Egy anya, aki látja, hogy fia elissza öröklött vagyonát, sem nézne különbül, mint ahogy az a széles, vastag öklű nőszemély bámult rám a söntéspult mögül.

Kezét jól elrejtett csípőjére téve így szólt:

- Zárva vagyunk.
- De az ajtó...
- Zárva volt.

A széles asszony megfontolt lépésekkel megkerülte a pultot, hogy utamba álljon: mint egy megvesztegethetetlen, makacs őrszem. Keskeny szem nézett rám kerek, de erőteljes arcából.

- Süket vagy, vagy...
- Ki az? - egy férfi hangot hallottam. Ezt kopp... kopp... kopp követte. Először azt hittem, kopogtatnak, aztán megláttam a falábat. Egy keménykötésű alakhoz tartozott, aki a helyiség elsötétített végéből lépett elő. Néhány lépéssel a nő háta mögött megállt, egyik keze a rossz lábát fogta, a másikban egy szárazra törölt poharat tartott. - Ma korán nyitunk, Murdra?
- Mit érdekel az tégedet? - felelt a nő gúnyolódva, s még csak meg sem fordult. A férfi csak vigyorgott fülig érő szájjal. - Ne is foglalkozz a férjemmel, Belgorral. Mit akarsz?

Vettem egy nagy levegőt.

- A nevem Ped. Myrtanából jöttem, s úton vagyok nem egész három napja. Nincs mit ennem, nincs pénzem, de...
- Dolgozni akarsz? - sandított rám Murdra. - Felteszem, most azzal jössz majd, hogy olyan jól dolgozol, hogy a jobb kezem lehetnél. Csakhogy nem vagy az, igaz?

Minden erőfeszítésemre szükségem volt, hogy ne kiabáljak.

- Egy szempillantás alatt az leszek.

Murdra horkantott egyet. Illett hozzá.

- Osztán honnét tudjam, hogy nem lépsz le a fél késkészletemmel?

Megvontam a vállam.

- Van itt bárki is, akinek kellene?

Belgorból kitört a nevetés olyasformán, mint mikor valaki prüszkölni kezd.

- Nekem tetszik a kölyök. Aztán meg kell is valaki, aki leváltja a fiatal...
- Tudom - Murdra mélyet szippantott felfújva arcát és mellkasát. Lassan kiengedte a levegőt. - Ped, ugye? Nem szokásom idegeneknek munkát adni, de soha nem utasítottam el egy éhező földművest - ha jól látom a ruháid alapján, az vagy.
- Nagylelkű asszony vagy - mondta a férje somolyogva. - Tudtam én, hogy valamiért elvettelek.

Murdra kissé felé fordult, felvonta szemöldökét.

- A házasságunk fog a sírba vinni. Vagy te, ha már választanom kellett - visszanézett rám. - Ma éjszakára megkapod az egyik szobánkat. Vacsora egy órán belül. Ha elmulasztod, éhen maradsz. Holnap majd beszélünk a munkáról.

Miután megköszöntem nekik, felmentem a lépcsőn, végig a karzaton, míg megláttam egy recés szélű "hármas" számot az egyik ajtón. Legyűrtem remegésemet és beléptem a közös helyiségbe, ahol egy használaton kívüli, szalmával tömött ágyat és egy lécekből összetákolt "éjjeli szekrényt" találtam. Az utóbbin egy gyertya és egy piszkos vízzel teli agyag mosdótál állt. Az oldalfalon jókora repedés húzódott olyan alakban, mint a telet átvészelt fa ágai.

Még egy pillantás az ágyra, s már csak arra emlékszem, hogy Murdra hívására elindultam. A földszinten csendben elfogyasztottam a vacsorát, elkerültem a beszélgetésre invitáló vendégeket, majd ágyba bújtam, mikor az éjszakai verekedés kitört.

Átaludtam az egészet.

* * *

Három.

Korán ébredtem, felriadtam, a pokróc rátekeredett nyirkos, meztelen testemre. Sohasem álmodtam még számmal azelőtt. Nem voltam mágus, mint később anyám, de jelentése elég egyértelmű volt. Eras... az apám... ki lesz a harmadik? Ki más kerülhet még túl közel hozzám?

Az öklöm puffant a matracon. Senki. Ezért hagytam el az otthonom; ezért jöttem ide. Hogy megtagadjam az Istenektől jussukat. Rosszkedvűen felültem. És mégis... ha védelmezőt akartam volna játszani, akkor miért nem ringatózom apám mellett a tengeri föveny közt, s válik belőlem haleledel?

Felöltöttem farmer ruhámat, lementem a lépcsőn, utat kerestem a fogadó törött üvegekkel és rommá zúzott bútorokkal borított padlóján és csendben kisétáltam. A reggeli nap kellemesen melengetett, ahogy áthaladtam az udvaron. Belgor egy használaton kívüli istállóban állt, amit most valamiféle szerszámos kamrának használtak, és falábát egy felfordított vödrön nyugtatva egy megcsavarodott fémlapot próbált kalapáccsal kiegyengetni.

Észrevett és biccentett felém.

- Jó alvókád van, ha nem zavart ez a borzalmas lárma. Erről jut eszembe, mit szólsz az asszonyhoz?

Szóra nyitottam a számat. Ám a jóérzés becsukatta velem. Belgor kuncogott.

- Ne vedd a szívedre. Nem rossz ő. A jó egy kissé túlzás lenne... de már majdnem...

Letette a kalapácsot és a reggeli fényben szemügyre vette a lemezt.

- Jövő héten lesz húsz éve, hogy elvettem. Murdra azt hiszi, megint elfelejtettem. Nem akarok neki csalódást okozni.
- Mi történt a lábaddal?
- Hmmm? Ja, hogy ezzel! Csak egy árnyékfutó. Lerohantam a bestiát, amikor meg akartam menteni a Királyt. Egyébként szóltam néhány jó szót az érdekeben.
- Köszönöm. Öhm, miért?

Belgor leemelte falábát a vödörről és szembe fordult velem.

- Ha majd olyan öreg leszel, mint én, észreveszel más dolgokat is. Mint a tekintetet, ami elmondja mindazt, amit a száj nem - oldalra billentette fejét. - Sok mindenen mentél már keresztül, látom rajtad. A halállal is találkoztál már.

Kezem megtalálta kabátzsebemet, és benne a pipát. Megmarkoltam. Csupán ez volt apámnál, amikor...

- S talán nem is csak láttad a halált - tette hozzá. Elhátráltam, de Belgor felemelte egyik kezét. - De nem mondom el senkinek. Legalábbis senki másnak.

Vonásaim fagyossá váltak, mikor megálltam.

- Murdrának?

Belgor megeresztett egy grimaszt.

- Amint mondtam, húsz év. A munka a tiéd.

Tátott szájjal álltam ott, éreztem, hogy kinyújtom felé a kezem. Ő félretolta.

- Később köszönd meg... mondjuk az első fizetésed után.

* * *

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB...

A korsó a fülem mellett suhant el, majd sör fröcskölt rám, amikor a pult felett a falnak csapódott. Murdra időben lebukott és most ott állt - csöpögő hajjal - olyan vicsorral arcán, ami egy goblinnak is becsületére vált volna.

A fogadó törzsvendégei elhallgattak.

- Hé te! - üvöltötte a kocsmárosné. Anélkül, hogy rám nézett volna, tudtam, hogy nekem szólt. - Hajítsd ki innét!

Megkerestem tekintetemmel az ujjatlan, hosszú ruhába öltözött férfit, aki fatörzsnek is beillő karjával éppen az asztalra támaszkodott. A "célpontom" sötét, gülüszemével visszanézett rám, ami jól illett borotvált fejéhez és a füléig érő sebhelyéhez. A szemem sarkából láttam, hogy Murdra rám sandít. Nincs mit tenni.

Egész testemben remegve közelítettem felé.

- Most... ööö... menj el.

A hatalmas sörhajigáló mindössze egyetlen másodpercig szemrevételezett. Nem mintha ennél többre lett volna szükség.

- Vagy?

Csak állt ott. Két fejjel magasabb volt nálam. Hárommal. Nyeltem egy nagyot. Úgy bámult le rám, mintha csak azt latolgatná, hogyan taposson el egy bogarat.

- M... Murdra! - próbálkoztam, de hihetetlenül magas hang jött csak ki a torkomon.

A férfi felnevetett, ahogy néhány közelben ülő is, akik nem tudták visszafojtani érzelmeiket.

- Egy nő parancsolgat neked? Milyen férfi az ilyen?

Az igazság már ott volt a nyelvemen, ezzel vigyort csalva a melák arcára.

- Vagy még nem is vagy az, hm? Ezen segíthetünk.

Mielőtt megnyikkanhattam volna, a lábam már elemelkedett a földtől, s az óriás ott lóbált engem a feje felett.

- Lássuk, kifér-e az ajtón!

Kopp.

- Tedd őt le!

A mély, kemény, erőteljes hang visszhangzott. A plafon negyed fordulatot tett az óra járásával ellentétes irányban.

Kopp... kopp... kopp.

- Nem mondom kétszer, Garv.

A gyomrom összerándult, mikor a talpam földet ért. Hátra tántorodtam.

- Á, a király kedvence, személyesen! - mondta a vendég úr széles vigyorral. - Veled nincs bajom, Belgor. Csak a söröddel, a kiszolgálással és az egész bűzös koszfészekkel.

Megmentőm koppanó falábbal előre lépett. Bár jóval alacsonyabb volt, kihúzta magát, s olyan vicsort produkált, mint egy napokban elsüllyedt és megsárgult vízihulla.

- Ebben az eseten - senki sem tart vissza.

Körülöttünk Garv néhány barátja felállt, s velük együtt még néhány favágó is. Orrfacsaró bűz csapta meg az orrom. Valahol messze Murdra nedves rongya a söntéspulton csattant. Nehéz lépteinek hangja hallatszott az ivóban.

- Miért nem hagyod, hogy Ped intézze el a melákot? Megegyeztünk! Vagy bírja a strapát, vagy...
- Kitesszük a szűrét, tudom - mondta Belgor. - De mit tehetne ez a kölyök Garvval szemben?
- Bah! - Murdra csípőre tette kezét és felvont szemöldökkel felnézett a kolosszusra. - Na mi van? Még mindig meg akarsz hágni?

Egy pillanatig úgy tűnt, Garv fontolgatja a dolgot. Aztán vállat vont.

- A fene essen belé! Egyébként is kit érdekel az itteni mosogatólé?

Lehajolt, amikor kilépett az ajtón, három barátja pedig követte őt. A fogadóban az élet visszatért a rendes kerékvágásba. De én képtelen voltam rá.

Murdra tekintete úgy szúrt keresztül, mintha két csákányt vágtak volna belém. Égett az arcom. Abban a pillanatban, ahogy levette rólam a szemét, letéptem a kötényemet és felrohantam az emeletre. Az idő csak múlt, ahogy ültem az ágyamon lehajtott fejjel. Valami csoszogás hallatszott a közelben. Nem, koppanás. Vajon mennyi ideje állhatott Belgor a közös helyiség ajtajában engem nézve?

- Bántunk mi már rosszabbul is néhány fiúval - tett egy lépést befelé, miközben én egyre csak a mosdótál mellett heverő pipát néztem. - Az apádé, igaz? Murdrának és nekem sohasem volt gyerekünk. Úgyhogy nem vagyok valami jó a... - köhécselt egy kicsit. - Mindenesetre egyre könnyebben megy.

Felnéztem, éppen időben ahhoz, hogy lássam, összerezzen, ahogy lekapja kezét a mellkasáról.

- Nem... nem dobtok ki engem?

Belgor vékony ajkai széles mosolyra húzódtak.

- Nem, hacsak te nem akarod. Mi... Én azt szeretném, ha maradnál.

Testem megdermedt. A következő pillanatban kettesével szedtem a lépcsőket lefelé, és kirohantam az ivó ajtaján. Apámnak tett ígéretem visszhangzott fejemben. Ő legyen az utolsó. Anyám átka nem sújthat le harmadszor is.

Félúton az udvar kapuja felé elbizonytalanodtam. Remegő ujjakkal túrtam zsebembe. Üres volt.

Mindenre elszántan fordultam meg, s mentem vissza a fogadóba, át az ivón, fel a lépcsőn, végig a karzaton. Murdra vajon látott engem? Nem érdekelt. Amint átléptem a hármas számú szoba küszöbét, megálltam és csak bámultam. A szoba megfordulni látszott a padló egyetlen pontja körül. Apám hitvány pipája ott hevert, s csöpögött róla a felborított mosdótálból ráömlött víz. És mellette...

Nem kellett megvizsgálnom a testet. Úgyis tudtam.

Belgor halott volt.

* * *

A fejem lüktetése semmi sem volt ahhoz a fájdalomhoz képest, mint amit akkor éreztem, mikor felismertem, hogy az elmúlt néhány óra eseményeit mégsem csak álmodtam. Belgor holttestét az ágytakaróm fedte, míg Murdra az ágyam végében ült, s nézte férjét, mintha csak azt várná, hogy az megmutatja neki, mi legyen vele.

- Húsz éve házasodtunk össze - mondta színtelen hangon. - Pontosan abban a helyiségben, ahova besétáltál két hete. A bolond sohasem emlékezett a dátumra, de mindig csak annyit mondott: "Majd te emlékeztetsz rá." Másnap hozzámentem - mélyet sóhajtott, míg én levegőért küzdöttem.
- Sokat beszélsz egy olyan emberhez, aki már kihűlt.

A fogadósné vetett rám egy oldalpillantást, majd visszafordult.

- Az anyád átka... ölte meg a férjemet?

Rekedt, gyenge hangon feleltem.

- Nem válhatott volna belőle mágus. Az Istenek mérgesek lettek.
- S úgy tűnik, még mindég azok - úgy éreztem, hosszú idő telt el, míg Murdra újból megszólalt. - El kellene menned - Felemelkedtem, minden mozdulatommal iránta való mély tiszteletemet fejeztem ki. De ő ebből mit sem látott. - Ne hagyd itt a pipádat.

A levegő odakint veszített csípősségéből, de lábaim kitartóan vittek előre, ahogy bámultam a fáktól sűrű erdőt a nyitott kapun túl. Le akartam törölni az arcomat, de nem volt ott semmi. Belgornak igaza volt. Egyre könnyebben megy. És mindig van egy másik fogadó.

Felnéztem, küldtem egy néma imát a halványuló csillagok felé. Sajnálom, apám. Légy átkozott, anyám.

Tovább indultam.

Fordította: Ardea